Rólam

SZABÓ ROBI

Életem több, mint 25 éve a sportról szól. 2013 óta segítem a junior sportolók mentális állóképességének erősítését.

Erősségeim a hit, önbizalom, motiváció és a céltudatosság erősítése illetve a rendszerben való gondolkodás, alapul véve az élsportolói illetve a saját családomban átélt tapasztalataim, melyek hitelessé tesznek. 3 diplomám mellett rendelkezem sport mentáltréner illetve sportedzői végzettséggel is. Elhívásomnak érzem a férfiak támogatását és a kitartásra, önállóságra, önazonosságra való bátorítást. Személyiségemet tekintve dinamikus, bátorító és nagyon gyakorlatias ember vagyok. Az ifi sportolók mellett foglakozom coachinggal is.  Feleségemmel és 3 lurkómmal Budapest mellett élünk. Szenvedélyem a család, minden ami sport, erdők, hegyek.

Rólam mondták

"Köszönjük Robi az eddigi munkádat, hogy sport coachként így állsz Zala mellett. Ez engem mérhetetlenül megnyugtat és biztonsággal tölt el, hogy egy ilyen sport coach-a van a fiamnak, aki nem kisebb célokkal áll az élet elé, mint hogy olimpikon legyen szertornából. Úgy hogy hajrá Zala, hajrá Robi."

Zámbori Zala

tornász

Zámbori Soma

színész

"A sport miatt sokszor voltak hullámvölgyeim, amit egyedül nehezen éltem meg. A további sikereimhez szükségem volt segítségre, hogy kiegyensúlyozott legyen a sport teljesítményem. Robi nagyon sok időt és energiát fordít a fejlődésemre; sport, magánélet vagy akár lelkiállapot erősítésére. Segítségével az önbizalmam is erősödött. Tiszta fejjel tudok az adott célra koncentrálni. Könnyebben nyitok az új dolgok felé, ami régebben nem ment volna. Hosszú út áll még előttem, amiben szeretném, hogy támogasson és részt vegyen Robi!"

Tóth Adrián

2x magyar bajnok boxoló

"Ha valamibe Robi beleteszi magát, abban százszázalékosan, szívvel-lélekkel jelen van; ki ne akarna ilyen mentáltrénert!?"

Kenyeres András

viselkedés-biológus / business coach / szakíró

"Robiban az a fantasztikus, hogy olyan évek óta bemerevedett, mozdíthatatlannak hitt holtpontokról tudott kimozdítani, amiket lassan már elfogadtam, mint velem született, megváltoztathatatlan gyengeségek. A beszélgetéseink során olyan kihívásokat intézett felém, amikkel szembenézve valódi áttöréseket értem el mind a szakmai, mind pedig a családi életemben."

Madarász Isti

filmrendező

kapcsolat

Az alábbi elérhetőségeken keresztül tudod velem felvenni a kapcsolatot.

robi@101szazalek.hu

06 – 20 – 775 – 8341